A Google kezébe került a Mandiant
A Google bejelentette, hogy befejeződött a Mandiant kiberbiztonsági vállalat felvásárlása.
A Google idén márciusban adta hírül, hogy felvásárlási ajánlatot tett a Mandiant vállalatra. Nem sokkal később az ajánlatát a menedzsment elfogadta, így szabaddá vált az út a cég bekebelezése felé. Az 5,4 milliárd dolláros üzleti tranzakcióval járó tevékenységek az elmúlt hónapokban gőzerővel folytak, és mostanra fejeződtek be. Ezzel a Google egy értékes kiberbiztonsági cégre tette rá a kezét, amellyel egyebek mellett az incidenskezelési megoldásait tudja megerősíteni.
A 2004-ben alapított Mandiantnak meglehetősen kalandos volt az eddigi története. 2013-ban a FireEye egymilliárd dollárért vásárolta fel, majd 2021-ben elváltak az útjaik, amikor 1,2 milliárd dollárért a Symphony Technology Group tette rá a kezét. Idén pedig érkezett a Google.
A Mandiant név továbbra sem tűnik el, ugyanis a brandet a Google ezután is életben tartja majd.
A Google-től sem szokatlan, hogy felvásárlásokkal erősíti a kiberbiztonsági portfólióját. Az eddigi egyik legismertebb akvizíciója a VirusTotal felvásárlása volt. Ugyanakkor nem kizárólag a keresőóriás pörög, hiszen az idei első félévben már legalább 230 jelentősebb felvásárlás, illetve egyéb cégösszeolvadás történt a kiberbiztonsági piacon.
Vélemények
Partnerhírek
Elég okosak vagyunk egy okosotthonhoz?
Íme az ESET szakértőinek tanácsai arról, hogy hogyan használjuk otthonunkban az okoseszközöket.
A gyerekeket is érintheti a személyazonosság-lopás
A gyerekeket is érintheti a személyazonosság-lopás: mit tehetünk a legkisebbek adatainak védelme érdekében?
Kiemelt hírek
Közösség
Copyright by Isidor - Minden jog fenntartva!