A nulladik napi hibák hete

​A Microsoft az Exchange Server, míg a Google a Chrome webböngésző kapcsán foltozott be kritikus veszélyességű biztonsági réseket.
 

A Microsoft soron kívüli biztonsági frissítést adott ki az Exchange Serverhez. Erre minden oka megvolt, ugyanis négy olyan sebezhetőségre derült fény, amelyekhez eddig nem voltak elérhetők hibajavítások, ugyanakkor egyes hackercsoportok berkein belül a kihasználásuk már megkezdődött. Vagyis az Exchange Serverben egyszerre négy nulladik napi hiba is felbukkant. Ha pedig egyszer már frissíteni kell az érintett levelezőszervereket, akkor a Microsoft úgy gondolta, hogy egy kalap alatt további biztonsági réseket is megszüntet.
 
A legtöbb kockázatot hordozó sérülékenységek jogosulatlan távoli kódfuttatást tehetnek lehetővé, hozzáférést adhatnak a levelezésekhez, és akár teljes mértékben átvehetővé tehetik az irányítást az érintett rendszerek felett. Ehhez azonban több sebezhetőség kihasználására is szükség lehet, de a támadások belépési pontjául a 443-as TCP port szolgálhat.
 
A Microsoft eddigi vizsgálatai szerint a kínai kötődésű Hafnium hackercsoport már több esetben használta ki a most befoltozott biztonsági réseket. A támadásaik során a célkeresztbe állított kiszolgálókra a - sebezhetőségek kihasználásával - web shellt telepítettek, majd adatokat loptak, fájlokat töltöttek fel, illetve parancsokat futtattak. Emellett mentést készítettek az LSASS.exe által használt memóriaterületekről, amikkel hitelesítő adatokat igyekeztek megkaparintani.
 
A Microsoft a sebezhetőségek veszélyessége alapján minden érintett számára az azonnali frissítést javasolja. Kevin Beaumont, a Microsoft elemzője pedig egy Nmap scriptet is készített, amivel a helyi hálózatban lévő, sebezhető szerverek válhatnak kiszűrhetővé.
 
A Google is foltozott
 
A Google kiadta a Chrome webböngésző 89.0.4389.72-es verzióját, amelynek telepítésével számos sebezhetőség orvosolható. Ezek közül az egyik (CVE-2021-21166 jelzésű) különös figyelmet érdemel, mivel ez is nulladik napi biztonsági hibának számít. A kihasználásával a támadók számára jogosulatlan távoli kódfuttatásra nyílhat lehetőség. Ez a hiba az audio tartalmak kezelését végző egyik összetevőben található.
 
A Google szerint a mostani frissítéssel további, magas veszélyességi besorolású sérülékenységek is megszüntethetők, de bőven akad közepes és alacsony besorolású hiba is. Összesen 47 biztonsági rést javítottak a fejlesztők. Egyebek mellett biztonságosabbá vált a könyvjelzők és a böngészőfülek használata, a böngészőmotor és a PDF-kezelés is. A hibajavítások miatt a Windows, a Mac és a Linux kompatibilis kiadásokat is frissíteni kell.
 
A fenti sebezhetőségekkel kapcsolatban további részletek a Biztonságportál Prémium weboldalain olvashatók.
Vélemények
 
  1. 4

    A Google Chrome 90-es verziójának megjelenésével 19 biztonsági rés vált befoltozhatóvá.

  2. 4

    Az Adobe több mint egy tucat biztonsági hibát szüntetett meg az Acrobat és a Reader alkalmazásaiban.

  3. 3

    Az AstroLocker egy meglehetősen komplex működésű zsarolóvírus, amely fájlok titkosításával okoz károkat.

 
Partnerhírek
​Óvakodjunk a COVID-19 vakcinával kapcsolatos csalásoktól

Bitcoinnal fizethető hamis koronavírus-oltásokra épülő csalásra figyelmeztetnek a nemzetközi hatóságok.

Miért esünk könnyen áldozatul az SMS csalásoknak?

Az ESET szakemberei bemutatják az új SMS csalást és a szükséges teendőket, ha letöltöttük az adatlopó alkalmazást.

hirdetés
Közösség