Linuxra éhes a Shikitega trójai

​A Shikitega trójai számos technikát bevet annak érdekében, hogy az általa megfertőzött linuxos rendszereken igencsak megnehezítse a detektálását.
 

Az AT&T biztonsági csapata egy érdekes kártékony programra derített fényt. A szerzeményről hamar kiderült, hogy az kifejezetten a Linux alapú számítógépek (esetleg linuxos IoT-eszközök) megfertőzésére alkalmas, és a legfontosabb célja, hogy a kompromittált számítógépeket kriptobányászatba vonja be. Mivel szerverek megfertőzésére is alkalmas, ezért a terjesztői számára komolyabb erőforrásokat képes mozgósítani annak érdekében, hogy minél több kriptopénzt hozzon a konyhára.
 
A Shikitega névre keresztelt ártalmas program többlépcsős támadásokat hajt végre. Az első lépésében egy 370 bájtos kód kerül fel a kiszemelt rendszerre, amely arra alkalmas, hogy a károkozó következő modulját letöltse interneten keresztül. Ezt követően még több ilyen fázison keresztül vezet az út a rendszer teljes megfertőződéséig, és minden esetben kisméretű, titkosított kódokkal operál a kártevő. Teszi mindezt azért, hogy megnehezítse a védelmi technológiák, különösen az antivírusok dolgát.
 
Amikor minden szükséges összetevője felkerül a kiszemelt rendszerre, akkor az XMRig 6.17.0-ás verziójú szoftver segítségével elkezd Monerot bányászni. Eközben pedig rendszeresen kommunikál a vezérlőszerverével. Ez esetben a csalók úgy döntöttek, hogy jól ismert felhőszolgáltatóknál helyezik el a károkozó vezérléséhez szükséges megoldásokat. Ezzel ugyan kiadásokba verik magukat, és nagyobb kockázatot vállalnak az anonimitásukat illetően, de a fertőzött rendszereken sokkal kevésbé feltűnő a ténykedésük ilyen módon.
 
A Shikitega kapcsán fontos megemlíteni, hogy jelentős mértékben épít a crontab adta lehetőségekre. Ennek révén biztosítja az állandó jelenlétét, a kriptobányász összetevők elindítását, a vezérlőszerverével történő rendszeres időközönkénti kapcsolatfelvételt. Sőt a crontab segítségével törli ki rendszeresen a már nem használt fájljait is.
 
Az AT&T arra hívta fel a figyelmet, hogy a Linux kompatibilis kártékony programok száma folyamatosan növekszik, ezért a linuxos rendszerek vírusvédelmének fontosságát sem célszerű lebecsülni, még akkor sem, ha ezeket jóval kevesebb károkozó veszélyezteti, mint a Windows-os számítógépeket.
Vélemények
 
  1. 3

    A Nextcloud fejlesztői biztonsági hibákról számoltak be.

  2. 4

    Az NVIDIA több mint két tucat sérülékenységet javított.

  3. 1

    ​A Hermwiz féreg meglehetősen gyorsan képes terjedni a helyi hálózatokban.

 
Partnerhírek
Meghackelt mackó, kémkedő baba

Az ESET szakemberei az okosjátékok által jelentett információbiztonsági kockázatokra hívták fel a figyelmet.

A foci-vb veszélyei a kibertérben

A FIFA labdarúgó-világbajnokságra a csalók is készülnek: hamis jegyek, lottóátverések és más veszélyek is leselkednek a kibertérben a szurkolókra.

hirdetés
Közösség